Fiat Freemont 2.0 MJet 4×4 aut.: Vettel új cégautója, hátul virít a kis bajnokpalánta
Ha Fernando Alonso Lancia Themával járt a Ferraris évek végén, akkor Sebastian Vettel a fiat Freemontot fogja választani, hiszen már a családra is gondolnia kell.
Igen, azt gondolnánk, hogy az F1-es bajnokok mindig csúcsmodellekkel közlekednek a versenypályákra, de ez nem így van. Alonsót rendre láthattuk Lancia Themában, ami ugye átemblémázott Chrysler 300C. Ha villantani kell, jöhetett a Ferrari 458 Italia vagy az FF, de többnyire átlagos utcai modellek jutottak a Fiat-Chrysler konszern palettájáról. Kíváncsian várom, mit tol Sergio Marchionne, a konszern elnöke, aki nemrég átvette a Ferrarit is, Vettel hátsója alá, amikor a négyszeres bajnok Maranello és a bolognai reptér között ingázik?
Freemontot, mi mást! Különösen akkor, ha esetleg vele tart kedvese, Hanna, és a kis-Vettel. Persze biztosan előkerülnek majd a Ferrarik és menőbb típusok, de a szürke munkanapokra tökéletes a Freemont. Vettel a pályán száguldozzon, ő maga is bevallotta, közúton inkább nyugis, teljesen hétköznapi sofőr. Párszor elképzeltem magam előtt, amint a Ferrari legújabb reménysége hajt a ködös reggelen a főhadiszállásra, mellette Hanna, a második sorban pedig a csemete nézi a 2014-es szezon összefoglalóját a tetőből lehajtható képernyőn keresztül. Vagy a promóvideót, amint apa megérkezik a Ferrarihoz. (A 9 colos képernyő a 200 ezer forintos videócsomag része.)
És honnan jött a bevezetőben említett ételkavalkád? Nos, a Freemont Dodge Journey néven kezdte pályafutását Amerikában még 2008-ban (innen a hamburger), de a motortérben a Made in Mexiko felirat olvasható. Megvan a köret. Remélem, a pizzát már nem kell elmagyarázni.
A kaszni tiszta Amerika, ez a vonal az utastérben is egyértelmű. Előbbi esetében pozitívum, utóbbinál – európai szemmel nézve – nem annyira. Kívülről nagyon bejön. Kicsit G-osztály utánzérzés: több évtizede változatlan alapforma, bevált kocka, kicsit finomítják itt-ott. A Freemont nincs agyon cicomázva, őszinte doboz. A fekete hűtőrács tolja maga előtt a levegőt, a kerékjáratok hangsúlyosak, 19 colos fekete felnik teszik teljessé a Black Code kiadást. Meg fekete tükörházak, fényszóróbetétek. Tíz év múlva is tetszene. A mai cicaszemű, ívekkel és hullámokkal agyontűzdelt mezőnyben valódi tuskó. Troll, aki “csakazértis” farmerben és tornacipőben érkezik a bálba.
Az utastérben viszont már hiányzik Európa. Anyaghasználat és formák terén ne számítsunk különösebb csodára, a műszerfalon végigfutó ezüstcsík próbálja meg oldani a komorságot és egyszerűséget. Leginkább a központi műszeregység ezüst “összekötése” zavart, odapillantva nem éreztem az akciósan 9 020 000 forintos árat. A vicc, hogy pár nap alatt rendkívül otthonosan éreztem magam a kabinban, ami a kezdeti fejcsóválás ellenére tényleg meglepő. Nem érdekelt, hogy hol vannak az ujjbegykényeztető műanyagok, helyette élveztem a terpeszkedős teret, a kényelmes, Supersize Me üléseket, és azt, mennyire jól manőverezhető a kockatest.
Tiszta Amerika. Pohártartók mindenhol, kampók, zsebek az első ülések háttámláján, csempészüreg a középső sor lábterénél. Az anyósülés szintén tárolót rejt, a kardánon kis hálós zsebek várják az apróságokat. A könyöklő alá is be lehet pakolni ezt-azt, hogy végül igazi kincsesbánya váljon a Freemontból, utólag feladva a leckét, mit hova tettünk. Tökéletes eszköz a karácsonyi ajándékok elrejtéséhez. Összesen 140 liternyi cuccot tömhetünk a különböző helyekre. Pedálos a rögzítőfék, egyetlen bajuszkapcsoló a kormány mögött, erről vezérelhetjük az indexet és az ablaktörlőt is – újabb tengerentúli jegyek.
Ergonómia: piros pont a nagy, 8.4 colos érintőképernyőért, ami egyértelmű, mint az abc, könnyen kezelhető, mint egy golyóstoll. Fekete pont a kormány hátoldalán elhelyezett gombokért, ezekkel a rádiót lehet babrálni. A fedélzeti számítógép tájékoztat a már megszokott és legfontosabb tudnivalókról – angolul.
A klíma háromzónás, a második sor ülései 2/3-1/3 arányban tologathatóak, dönthetőek, a harmadik sorba pedig egész könnyedén juthatunk be. Leghátul – ahogy az általában lenni szokott – gyerekek játszótere tárul elénk, felnőttek felhúzott lábbal nézelődnek itt. Beültem a 176 centis magasságommal, annyit mondtam, Bécsig rendben, utána már iktassuk be a rendszeres nyújtózkodást. Öt személlyel 758, döntött üléssorokkal 1460 literes a csomagtér – a 4.888 méter hosszú test adja magát, pakoláskor is. A rend kedvéért: hét személlyel 136 liter marad a csomagoknak.
Tehát elindultunk. Megérkeztek a kemény mínuszok, és a Freemont mit kínál fel minden indításkor? Az ülésfűtés aktiválását! Egyem azt a kis bumfordi pofid, hát mégsem vagy te egy faragatlan tuskó a montanai erdőkből? Ha esetleg nem említettem volna: a legtöbb funkciót, azaz szinte mindent innen kezelünk: hifit, telefont, navit, a tolatókamera képe is itt jelenik meg.
A motor Fiat-termék, 1956 köbcentis, 170 lóerővel és 350 Nm nyomatékkal 1750-2500 között. Papíron szép értékek ezek, de vegyük bele a hatsebességes automatát, aki nincs a helyzet magaslatán, az összkerékhajtást, és a végül üresen 1944 kilós tömeget. Kitalálták, nem szaggatja az aszfaltot. 11.1 másodperc alatt százon, 184 km/óra a vége. Igazából nem is ez a fontos, hiszen ki akarna száguldozni egy hétszemélyes SUV-val, gyerekekkel a fedélzeten. Az erőátvitel volt a fájó pont. A váltó eltévedt a nyomatékgörbén, mint Ábel a rengetegben. Kénye-kedve szerint kapcsolgat, olykor érthetetlenül vált le-fel rögzített tempónál, vagy pörgeti a hideg motort. Mindez akkor tűnik fel igazán, ha sokféle erőátvitellel volt dolgunk; feltételezem, az átlagos felhasználók többsége simán együtt tudna élni ezzel. 9.1 literrel boldogult el száz kilométeren, kérem, vegyék figyelembe a fentebb említett adatokat, úgymint súly, AWD, automata.
Kár érte, mert a Freemont egyébként remek utazóautó. Manőverezni sem túl bonyolult, hiszen a kockaforma adja magát, a sarkok érezhetőek. A könnyű kormányzással és a kényelmes futóművel faljuk a kilométereket, miközben a hathangszórós-mélynyomós Alpine hifi szórakoztat. Ha már futómű: az elöl MacPherson, hátul Multilink “talapzat” váratlanul jól teljesít, pont annyira feszes, hogy az ne legyen ünneprontó a bent ülők számára. Európai ízlésvilágra hangolva – szerencsére. Kanyarban is decensen tartja magát, mint a primadonna, aki ugyan a holtszezonban felszedett pár kilót és a ráncai is megjelentek, de bizonyítja a közönségnek, nem véletlen a címszerep. A motor járására nem, a hangszigetelésre lehet némi panasz. Más, ha egy autót eleve úgy terveznek meg, hogy abban lesz gázolajos erőforrás. A Journey esetében ez nem állt fent.
LED-et, vezetéssegédeket, asszisztenseket ne keressünk, mert nincsenek. A fényszóró sem adaptív vagy kanyarkövető, a tempomat mellőzi radart. Kérdezzék meg, hiányoztak-e? Nem. A korszellemet figyelembe véve illendő lenne szerepelniük legalább az extralistán, a csúcsverzióban mondjuk legalább egy részüket alapáron adni, de úgy gondolom, továbbra is el lehet autózni ezek nélkül.
A Freemonttal töltött egy hét után olyan érzések ragadtak el, MINT A KIZASHINÁL: messze áll a tökéletestől, ennek ellenére nagyon is megkedveltem. (A hasonló szín csupán a véletlennek köszönhető.) Könnyű rajta fogást találni, de legalább annyi pozitívummal próbálja meg ellensúlyozni. Talán kézi váltóval sokkal jobb esélyei lehetnek.
F1 live