2023.11.18
Adócsaló bűnszervezetet számolt fel a NAV
Tizenhét ingatlant, nyolc gépkocsit - köztük sportautó-ritkaságokat - és félmilliárd forint értékű készpénzt, továbbá céges számlapénzeket is zár alá vett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy adócsalásra szakosodott bűnszervezet felszámolásakor.
Kuperczkó Adrienn, a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szombaton közölte: a pénzügyőri akció által érintett bűnszervezet számlagyárként működött. Az elkövetők 2021 nyarától 472 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.
A bűncselekmény-sorozat megszakítására és a bűnszervezet felszámolására szervezett akció során egyszerre harminc helyszínen csaknem száz pénzügyőr nyomozó és járőr csapott le, néhány helyszínen pedig IT-specialisták is dolgoztak - ismertette.
Kitért arra: a banda vezetőjének garázsában egy limitált szériás - csak húsz példányban gyártott - Ferrari sportautót, annak csomagtartójában pedig több mint 1,1 millió eurót találtak, míg egy másik helyszínen egy szintén nagy értékű Lamborghini Urus sportautót parkoltatott a bűnszervezet.
A tájékoztatás szerint nyolc gyanúsítottat hallgattak ki eddig, a Pécsi Járásbíróság pedig el is rendelte már három gyanúsított letartóztatását.
Az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és intellektuális közokirat-hamisítás bűncselekmény miatt indult eljárás, a nyomozó hatóság az ezeket alátámasztó tárgyi, valamint a digitális bizonyítékokat teljes körben begyűjtötte - olvasható a közleményben.
Forrás: MTI