2024.09.17
Több mint száz szolgáltató kedvez most a bringásoknak a Kerékpárosbarát hétvégén
Szeptember 21-22-én, immár harmadik alkalommal rendezi meg a Kerékpárosbarát hétvégét a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), amely egybe esik az autómentes hétvégével.
A program keretén belül országszerte több mint száz biciklisbarát szolgáltató várja kedvezményekkel a vendégeket.
A bicikliseket segítő Kerékpárosbarát alkalmazás nagy segítséget nyújt a Kerékpárosbarát hétvége résztvevőinek is, hiszen a bringások ennek köszönhetően könnyedén tájékozódhatnak az útvonalakról, a szervizpontokról vagy a szolgáltatókról. Az ingyenesen letölthető applikáció ráadásul az egyik legnagyobb bringásoknak szóló pontgyűjteményével (POI) is rendelkezik az országban.
A Kerékpárosbarát hétvége keretében az alkalmazásban található szolgáltatók a szeptember 21-22-i hétvégén extra kedvezményeket is felajánlanak a hozzájuk látogató bringásoknak. Közülük, immár több mint százan jelezték, hogy csatlakoztak a programhoz.
"Ha valaki ezen a hétvégén vágna neki biciklivel egy túrának vagy vinné magával a kerékpárját, több 800 szolgáltatót talál az applikációban, akik közül több mint 100 vendéglátóhely és szálláshely neve mellett egy kis százalék ikon látható, ezek a szolgáltatók különböző kedvezményeket kínálnak a hétvégére. Az esemény közeledtével a kedvezményeket kínáló szolgáltatók száma még tovább nőhet, ezért megéri figyelni az alkalmazást" - mondta el Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője.
A Kerékpárosbarát Szolgáltatói hálózatnak már több, mint nyolcszáz tagja van és olyan szolgáltató helyeket, szállásokat, vendéglátóhelyeket és attrakciókat fog össze, amelyek megfelelnek azon kritériumoknak, amelyek a biciklisek számára fontosak. A szolgáltatásokhoz kapcsolódóan a Kerékpárosbarát alkalmazást is immár több mint harmincezren töltötték le és használják aktívan. A közösségi bejelentés funkcióra az alkalmazáson belül pedig már több, mint hatszáz bejelentés is érkezett.
A szeptemberi hétvége plusz adaléka, hogy különböző túrákon is részt lehet venni országszerte, amelyekről a tekerjazöldbe.hu oldalon lehet bővebben tájékozódni, sőt, bárki szervezhet egy-egy túrát saját családjával vagy baráti társaságával közösen, amiért most pénz is jár. Egy minimum 26 fő részére szervezett bringatúráért akár nettó hatvanezer forintot kaphatunk, az egyes szervezett túrákon pedig ráadásul ingyenes vagy jelképes összegért vehető igénybe a részvétel.
A szeptember 21-22-i hétvége nagy kihívás elé állítja a bringásokat, a szervezők ugyanis azt a célt tűzték ki, hogy nem kisebb távot, mint a föld megkerülését gyűjtik össze kilométerben ezen a hétvégén. A résztvevők által a hétvégén megtett kilométerek pedig mind-mind hozzájárulnak ehhez a virtuális kihíváshoz.
"Idén, a tavaszi szezonnyitó kapcsán találtuk ki, hogy tekerjük körbe közösen a földet, ami negyvenezer kilométeres távot jelent. A táv úgy adódik össze, hogy mindenki, aki a hétvége alatt megnyitja az alkalmazást, és ezen belül rányom a földgömb ikonra, ott fel tudja tölteni a megtett kilométereit, ezzel hozzájárulva a távhoz. Ráadásként azok között, akik bejelentik a megtett kilométereket itt, egy ajándékcsomagot is ki fogunk sorsolni, ami szervizcsomagot, pumpát, pólót, és még jó néhány meglepetést rejt" - tette hozzá Coates Ádám.
Forrás: abc24 media