2024.09.23
NAV: 23 cégvezető ellen emeltek vádat a Puebla utalványok ügyében
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága mintegy 800 elkövetővel szemben nyomoz költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt, az ügyben a pénzügyi nyomozók közel 2500 tanút, illetve 250 gyanúsítottat hallgattak
Az ügyészség 23 cégvezetővel szemben emelt vádat.
A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága azt közölte hétfőn, hogy a látszatra legálisan működő Puebla és Tercel cégcsoport 2014 és 2019 között ügynökökön keresztül értékesített utalványokat gazdasági társaságoknak, önkormányzatoknak, közintézményeknek, színházaknak, valamint sportegyesületeknek.
A munkáltatók a cégcsoport "szolgáltatását" igénybe véve a megrendelt utalványokat - azok kiosztását követően, vagy akár anélkül is - készpénzre váltották, majd bér jellegű juttatásként a dolgozóiknak adták, így kerülték el a munkaviszonyból származó jövedelmet terhelő adók és járulékok megfizetését - írták.
A cégcsoport számos szövetkezetet is alapított, amelyek a megrendelők tevékenységi köréhez kapcsolódó szolgáltatásokról állítottak ki számlákat. A megrendelő cégek saját munkavállalóikat léptették be a 15 különböző szövetkezet valamelyikébe, majd az elvégzett munka után járó díjazást, munkabér helyett "tagi támogatás" jogcímén fizették ki a dolgozóknak, szintén megkerülve a munkáltatással összefüggő adó- és járulékfizetési kötelezettséget - közölték.
Hangsúlyozták, hogy a Puebla és Tercel cégcsoport fiktív számlákkal is trükközött az adóelkerülés érdekében: a számlákon feltüntetett szolgáltatások (például call center vagy adminisztratív szolgáltatás) a valóságban nem teljesültek, azok áfatartalmát a megrendelők jogosulatlanul helyezték levonásba.
Az ügyben eddig 23 cégvezetővel szemben emeltek vádat költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt, ők a bűncselekmények elkövetését beismerték, és a vagyoni hátrány teljes összegét önként megtérítették a NAV elkülönített letéti számlájára, vagy önrevízióval éltek.
Közölték azt is, hogy a Büntető törvénykönyv szerint korlátlanul enyhíthető annak büntetése, aki a költségvetési csalással okozott vagyoni hátrányt a vádemelés előtt megtéríti.
Azon gyanúsítottak esetében, akiknél a gyanúsítás tárgyát képező cselekmény büntetési tétele nem haladja meg az 5 évet, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség felajánlotta, hogy feltételesen felfüggeszti az eljárást, és annak eredményéhez (beismerő vallomás és az okozott vagyoni hátrány önkéntes megtérítése) képest az eljárás megszüntetését helyezi kilátásba - áll a közleményben.
Forrás: MTI